A Renault bármit megadna egy élversenyzőért.
a5.hu 2006.05.14. 21:03
"Két-három" héten belül kiderül a McLaren pilótafelállása
Renault F1 Team elnöke egyértelművé tette, hogy bármi áron élversenyzővel szeretné pótolni Fernando Alonsót, ám utalt rá: nem Giancarlo Fisichella lesz a helyettes. Ron Dennis időközben elárulta, hogy heteken belül eldől, Kimi Räikkönen marad-e a McLarennél.
Minden jel arra utal, hogy már csak néhány hetet kell várni, és kiderül, milyen felállásban méreti meg magát a 2007-es szezonban a McLaren és a Renault együttese.
A címvédő Fernando Alonso már tavaly bejelentette, hogy a bajnokcsapat helyett Wokingban folytatja pályafutását, a Renault számára tehát égető kérdés, hogy kivel pótolja a spanyol klasszist.
"Természetesen van néhány elképzelésem a lehetőségeinkről... de mindez Flavio Briatore felelőssége, ő tesz ajánlatokat, válogat a pilóták között, aztán majd meglátjuk" - hárította el először az érdeklődést a csapat elnöke, Alain Dassas, ám rövidesen egyértelművé tette: a korábbi gyakorlattal ellentétben a Renault mélyen a pénztárcájába nyúlni a megfelelő utódért.
"Mivel a Renault mélyen érdekelt a kérdésben, készek vagyunk bármit megtenni, ami szükséges ahhoz, hogy jó pilótát szerződtessünk" - idézi Dassas-t az autosport.com. Mint ismert, a Renault nagy hangsúlyt fektet a saját tehetségek kinevelésébe (mint Alonso is volt), Dassas szerint azonban a két szempontot könnyedén össze lehet egyeztetni.
"Való igaz, hogy szívesen építünk fel saját tehetségeket a csapaton belül, de az is igaz, hogy azért vagyunk itt, hogy csúcsteljesítményt nyújtsunk. Ehhez pedig egy élversenyzőre van szükségünk. Szükségünk van egy fiatal tehetségre és szükségünk van egy élversenyzőre is" -szögezte le.
Az előbbi posztra magától értetődő választás a Flavio Briatore által menedzselt Heikki Kovalainen, aki tavalyi sikeres GP2-es idénye után most a csapat tesztpilótájaként bizonyít. A másik szerep viszont sokkal kevésbé egyértelmű, de Dassas valószínűleg nem arra a Giancarlo Fisichellára gondolt, aki néhány napja úgy nyilatkozott, hogy heteken belül eldől a sorsa.
Amikor megkérdezték, élversenyző-e az olasz, Dassas először habozott, majd így fogalmazott: "Nem tudom megválaszolni ezt a kérdést. Élversenyző..."
Van mindenesetre egy klasszis pilóta, aki éppen a három élcsapat, a Ferrari, a McLaren és a Renault között vacillál, méghozzá Kimi Räikkönen, aki lapértesülések szerint Barcelonában tárgyalt Briatoréval. A McLaren első embere, Ron Dennis pedig időközben azt mondta, "két-három" héten belül kiderül, ki lesz Alonso 2007-es csapattársa.
"Először is szeretném leszögezni, hogy határozott terveink vannak, pontosan tudjuk, csapatként mit fogunk tenni" - mondta Dennis a témával kapcsolatban. "Végre fogunk hajtani egy tervet, amely minden eshetőséggel számol. Úgy látjuk, elértük azt a szakaszt, amikor döntéseket kell hoznunk, és ezek a következő két-három hétben fognak kibontakozni."
Részleteket Dennis nem volt hajlandó elárulni. Räikkönen jövőjével kapcsolatban a hétvégén napvilágot látott egy másik feltételezés is, e szerint a finn már aláírta ferraris szerződését, ám ennek bejelentésével meg akarják várni, hogy Michael Schumacher eldöntse, folytatja-e pályafutását. Ellenkező esetben ugyanis úgy tűnne, kiebrudalják a Ferraritól.
|