Teszt 2007 : A McLaren nyitott az élen Barcelonában |
A McLaren nyitott az élen Barcelonában
Faludi Zoltán F1hírek 2007.02.16. 13:25
A McLaren ismét megmutatta oroszlánkörmeit, miután Pedro de la Rosa állt az élre az eheti tesztek nyitónapján Barcelonában. A spanyol versenyző mindössze csak egy ezreddel előzte meg a BMW-t terelgető Kubicát, akit Alonso követett a másik McLarennel.
Ahogy azt Felipe Massa azt elmúlt héten elmondta, jó lesz odafigyelni a BMW-Sauber versenyistállóra, ugyanis a német-svájci alakulat továbbra is szárnyal a téli teszteken. A lengyel Robert Kubica mindössze csak egy ezreddel csúszott le az első helyről, melyet végül a McLaren spanyol tesztelője, Pedro de la Rosa zsebelt be a mai nap Barcelonában. A világbajnoki cím birtokosa, Fernando Alonso remek tesztet teljesített a katalán ringen, és a harmadik helyre röpítette a másik McLarent.
A Williams vadonatúj versenygépe, az FW29-es továbbra is jól muzsikált Alexander Wurz alatt, aki Alonso mögött a negyedik pozícióban végzett, miközben csapattársa, Nico Rosberg 28 kör megtételét követően a kilencedik helyen landolt.
Eközben a Ferrari igen sokat küszködött a nap folyamán, ugyanis mind Felipe Massa, mind Kimi Raikkönen autója - vélhetően egy elektronikai meghibásodás miatt - megadta magát. Az olasz alakulat ugyan pozitívan nyilatkozott a nap végén, egyik versenyzője sem tudta befejezni előre tervezett programját.
Massa autója már a felvezető körben megállt a pályán, amit egy hosszabb kényszerpihenő követett. A szerelők csak komoly munka árán tudták megjavítani az új autó elektronikáját, így a brazil versenyző a nap javarészét a boxban töltötte. Raikkönen napja sem volt egyszerűbb, az ő autóján is sokat dolgoztak a mérnökök.
Jarno Trulli és márkatársa, Franck Montagny tovább folytatta a TF107-es tesztelését. A japán gárda az elmúlt héten sokat küszködött az új autó megbízhatóságával, ám Trulli produktívan zárta az első tesztnapot. Az olasz versenyző a hetedik helyen végzett.
A Renault-nál Heikki Kovalainen volt a gyorsabb, miközben a francia gárda az új aerodinamikai elemeket, és a különböző beállításokat próbálgatta. A finn pilóta megelőzte csapattársát, Giancarlo Fisichellát, aki csak a tizenegyedik helyen zárt.
A Honda számára nem volt eredményes a mai tesztnap. Christian Klien 51 kör megtételét követően a tizenharmadik pozícióban landolt, miközben márkatársa, Rubens Barrichello összesen csak 24 kört teljesített, miután volt egy kisebb kicsúszása, melynek során összetörte az RA107-est.
A brazil versenyzőt csupán csak a Spyker újonca, Adrian Sutil nem tudta megelőzni. A holland alakulat ma tesztelt először riválisai társaságában, miután az elmúlt héten egy exkluzív tesztprogram keretein belül bejáratta a Ferrari erőforrással ellátott új modelljét Silverstone-ban.
A Red Bull duója ismét a lista hátsó régiójában végzett a Newey-féle RB3-assal. Mark Webber munkáját egy hidraulikus probléma hátráltatta. A Super Aguri színeiben Anthony Davidson tesztelt, így egyedül csak a Toro Rosso nem képviseltette magát a 2007-es Forma-1-es mezőnyből.
Teszteredmények - Barcelona - Hétfő: Poz. Pilóta Csapat Idő Kör
1. de la Rosa McLaren-Mercedes (B) 1:22.634 76 2. Kubica BMW-Sauber (B) 1:22.635 60 3. Alonso McLaren-Mercedes (B) 1:22.726 56 4. Wurz Williams-Toyota (B) 1:23.037 44 5. Massa Ferrari (B) 1:23.077 29 6. Räikkönen Ferrari (B) 1:23.215 79 7. Trulli Toyota (B) 1:23.239 74 8. Kovalainen Renault (B) 1:23.491 55 9. Rosberg Williams-Toyota (B) 1:23.602 78 10. Glock BMW-Sauber (B) 1:23.653 61 11. Fisichella Renault (B) 1:23.869 79 12. Montagny Toyota (B) 1:24.015 64 13. Klien Honda (B) 1:24.227 51 14. Coulthard Red Bull-Renault (B) 1:24.291 80 15. Webber Red Bull-Renault (B) 1:24.531 83 16. Davidson Super Aguri-Honda (B) 1:24.574 66 17. Barrichello Honda (B) 1:24.934 24 18. Sutil Spyker-Ferrari (B) 1:25.581 83
|