kiminicoweb
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Mark
 
Kimi
 
Nico
 
Cikkek
 
Pontos idő
 
2007
Ki lesz 2007-ben a világbajnok?

1. Kimi
2. Heikki
3. Fisico
4. Massa
5. Webber
6. Button
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Webber Cikkek 2007
Webber Cikkek 2007 : Coulthard: Még nem mondhatok véleményt

Coulthard: Még nem mondhatok véleményt

Cséká F1hírek  2007.02.02. 01:06

David Coulthard, a Red Bull Racing skót versenyzője még nem tesztelte eleget az új RB3-as modellt ahhoz, hogy helytálló véleményt alkosson róla. A kritikusok szerint azonban az osztrák csapat ezzel a szériával is melléfogott.

Coulthard egy hete Barcelonában hat kört tett meg az akkor frissen bemutatott versenyautóval, majd ezen a héten szerdán ezt újabb 26 követte Valenciában. A jelenlegi mezőny legidősebb pilótája azonban úgy véli, hogy ez az idő kevés volt ahhoz, hogy megfelelően megismerje járgányát.

"Még nem érzem a magaménak az új autót"- nyilatkozta Coulthard. "Tegnap például nem tudtam a tervek szerint autózni, mert gondjaink voltak, amit csak késő délutánra sikerült kijavítanunk. Korábban Barcelonában pedig csak hat kört tettem meg, azok közül is csak egy volt olyan, amikor nem a bokszutcán hajtottam keresztül."

"Ezzel persze nem akarom a konkrét választ elkerülni arra a kérdésre, hogy milyen is az új autó, de ez körülbelül olyan, mintha egy pilóta úgy kritizálná a repülőgépét, hogy előtte csak szimulátoron gyakorolt vele, és legfeljebb a hangárban néhányszor ki- és beszállt volna. Szóval még tapasztalatokat kell gyűjtenem, és csak utána tudok majd konkrétumokkal szolgálni."

A szkeptikusok persze máris arról beszélnek, hogy az RB3-as az RB2-eshez hasonlóan torzszülött lett. Ezt némiképpen alátámasztják az eddigi köridők is. Mark Webber, a csapat másik pilótája múlt héten Barcelonában nem tudta tartani a lépést a Hondákkal.

Eddig ezen a héten sem volt sokkal jobb a helyzet, hiszen David Valenciában több mint három másodpercet kapott az élen végző Alonsótól. A gyengélkedést jól példázza az is, hogy a rutinos skótnál egyedül a Super Aguris Giedo van der Garde volt lassabb, úgy hogy az újonc szinte lépésben közlekedett a pályán.

A csapat ma még javíthat, de ha nem tudnak még ezen a héten valami biztatót felmutatni, akkor Coulthard sem bújhat ki az egyenes válasz elől.

 
Pici Nico
 
Pici Kimi
 
Hírek, cikkek, interjúk
 
Muzsika
 
Csevegés
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Linkek
 
Teljes futamok
Mely futamokat futamot rakjam fel?

1. 2005 Melbourne
2. 2005 Kanada
3. 2005 Silverstone
4. 2005 Barcelona
5. 2004 Spa
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Számláló
Indulás: 2005-11-28
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!